Közös kormányzás Magyarországgal

2010. április 9.

Mindenkinek el kell mennie szavazni vasárnap és a megfelelő helyre behúzni az ikszet - mondta el Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a hírTV Péntek8 című műsorában. A politikus úgy látja, a kormányprogram szintjére kell emelni a polgárok iránti tiszteletet.


Megadással várom a népítéletet - mondta el Orbán Viktor a vasárnapi választásról. Az ember szerencsére csak azzal a feladattal találkozik, ami a jelenben van - utalt a Fidesz elnöke a nyolc évvel ezelőtti helyzetre. Orbán biztos benne, hogy volt értelme annak, amit nyolc év alatt végigcsináltak. "Azt tudtuk, hogy a dolgok nem a természetes vágányon indultak el nyolc évvel ezelőtt" - tette hozzá. "Nem érzem, hogy többet tehettünk volna az elmúlt nyolc évben, mint amit tettünk" - vélte a Fidesz elnöke.

Az elmúlt nyolc évet az emlékek birodalmába kell tenni, nem azért, hogy elfelejtsük, hanem mert vasárnap szembe jöhet velünk a történelem - mondta a Fidesz elnöke. Orbán szólt arról is, soha ennyi önkéntes nem vett részt a Fidesz kampányában, az egész ország készül a vasárnap estére. Nagyobb készülődés van most, mint húsz évvel ezelőtt, nagyobb lesz a részvétel, mint akkor - mutatott rá a pártelnök. Orbán szerint az MSZP-szavazók is érzik, hogy ezt nem lehet folytatni, ők is tudják, hogy valami baj van. Sokan gondolják, hogy ennek a mostani állapotnak véget kell érnie, s az elszámoltatás is ehhez tartozik: nem pártkérdés az elszámoltatás, hanem össznépi követelés - tette hozzá.

A dolgok vasárnak reggel hat és este hét óra között dőlnek el - utalt a közvélemény-kutatási eredményekre a Fidesz elnöke. Az embereknek el kell menniük szavazni és behúzni az ikszet, ez lesz a történelmi pillanat - tette hozzá. Olyan időszak előtt állunk, amikor a kormányprogram szintjére kell emelni a polgárok iránti tiszteletet - vélte Orbán. A pártelnök úgy látja, a kétharmados többség esetén végre meg tudják valósítani mindazt, amit az ország helyesnek gondol. Magyarország megtapasztalhatja azt, hogy visszavette a kezébe a sorsát, ilyen nagyszerű tettet nem hajtott még végre Európában egyetlen nemzet sem - tette hozzá. Orbán szerint a kétharmad az kevés, mert az ország három harmadból áll, a választások után nincs ötven százalék vagy kétharmad, hanem egy egész ország van. "Minden eszközzel arra kell törekednünk, hogy minden választó úgy érezze, ez az ő kormánya" - mondta Orbán. Mint fogalmazott, a megalakuló új kabinetnek segítséget, esélyt kell adnia a társadalomnak.

A nyilvánosságra került hangfelvételről azt mondta: az, hogy a Fidesz a saját szavazóiról adatbázist vezet, az igaz, ám ennek megvannak a maga jogszabályi keretei. "Ezeket a szabályokat mi mindig be is tartottuk" - jelentette ki. Hozzátette: nincs olyan választópolgár, akit az elmúlt 8 évben valamelyik politikus ne hívott volna fel telefonon. Mint mondta, a hangfelvétellel kapcsolatban csakis Kubatov "hangneme" zavarta, ám ezt személyesen fogja megbeszélni vele, mert a "választópolgárokról minden esetben tisztességes hangnemmel kell beszélni." A szocialisták nyilvánosságra került hangfelvételét nem kívánta kommentálni.

Le kell zárni a Gyurcsány-korszakot

Az első intézkedésekre vonatkozó kérdésre Orbán felidézte, hogy 1998-ban még a kormányalakítás előtt benyújtottak törvényjavaslatokat a parlamentnek; ilyen volt például a családi pótlék visszaállítása. Hasonlóra most is lehet számítani, máris van néhány olyan törvényjavaslat, amelyet még a kormány hivatalba lépése előtt beterjesztenek.

Az első feladat mindenképpen az, hogy le kell zárni a Gyurcsány-korszakot; leállítani a korrupciós pénzcsatornákat, megkezdeni az átvilágítást. Ezután jöhet a munkahelyek teremtése, az egészségügy megmentése és a közbiztonság helyreállítása. Az átadás-átvételnek egyébként nincs kialakult, és megfelelően alapos rendszere, ennek a szabályrendszerét is ki kell alakítani - tette hozzá.

"Szeretném meghívni az egész országot egy közös kormányzásra"

A Fidesz miniszterelnök-jelöltje arról is beszélt, az emberek a saját életük szintjén pontosan tisztában vannak a helyzet nehézségével. Az ország gazdasági helyzetéről pedig megemlítette: az első három hónapban az éves hiánynak már 75 százalékát "teljesítettük", ez tehát azt jelenti, hogy kiürítették a kasszát, egyetlen petákot sem hagytak, sőt még a padlást is lesöpörték. Orbán szerint azonban inkább azzal kell törődnünk, hogy a magyar nép most szembenéz a saját sorsával, s minden baj és nehézség ellenére "a pillanat nagyszerűségét ajánlom mindenki figyelmébe". Mint mondta, a demokráciában az emberek a saját közös életük jövőbeli irányairól akarnak dönteni. Most fordítani akarnak a dolgokon, "s hetek óta érzem ennek a felelősségét".

"Egy dolgot tudok mondani a választópolgároknak: nem azt fogják hallani, hogy mit miért nem lehet megcsinálni, hanem hogy melyek a megoldások" - jelentette ki. Úgy fogalmazott: "Szeretném meghívni az egész országot egy közös kormányzásra. Az lesz ebből az országból, amit mi, közösen kihozunk belőle" - mondta végezetül.


mno.hu


A beszélgetés leiarata elolvasható az Interjúk rovatban.

« vissza

Nagy próba előtt áll az ország a rendkívüli hideg idő miatt a miniszterelnök szerint. Orbán Viktor pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában ezzel összefüggésben arról tájékoztatott, hogy nincsenek veszélyben a magyarországi földgázszállítások.
A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása.
Gazdaságpolitikai váltás figyelhető meg az Európai Unióban, és ennek jegyében előtérbe kerül a növekedés ösztönzése, a munkahelyteremtés - állapította meg Orbán Viktor miniszterelnök hétfő este Brüsszelben, az EU-országok csúcsvezetőinek értekezletét követő sajtótájékoztatóján.


  • Orbán Viktor, 48 éves
  • Jogász, tanulmányait az ELTE-n végezte. Oxfordban politikai filozófiát hallgatott.
  • Nős, felesége Lévai Anikó
  • Öt gyermekük van: Ráhel, Gáspár, Sára, Róza, Flóra
  • A Fidesz elnöke, az Európai Néppárt alelnöke

Tovább

© Minden jog fenntartva, 2010